Köszöntő

Az ügyvédi hivatás gyakorlásának kezdete a régmúltba nyúlik vissza.
Az állam működése során a jog szerepe meghatározóvá vált a törvények be nem tartása kapcsán a polgárok összeütközésbe kerültek az állammal és egymással.

A történelem során különböző fejlődésen átment – a törvény betartását számonkérő szervezetek – előtt képviselni kellett a törvényszegőt, illetve a magánjogi igények érvényesítése érdekében tanácsokat kellett adni, vagy képviseletet ellátni. Ezeket a feladatokat ellátó emberek a kezdetben jogi képesítés nélküli személyek, később a jogászok voltak, akiket prókátoroknak, praktikusoknak nevezték. Ők voltak az ügyvédek jogelődei.

A jogászképzés Magyarországon 1667 előtt nem volt. Külföldre jártak egyetemre jogászaink, pontosabban a leendő ügyvédek, a praktikusok, a hazai jog alkalmazói.

Érdekesség, hogy az ügyészi szervezet is ebben az időben alakult ki, mégpedig a vármegye által alkalmazott ügyvédekből.

Mária Terézia uralkodása idején már az ügyvédeknek ahhoz, hogy praxist gyakoroljanak vizsgát kellett tenniük. Ugyanakkor a bírónak egészen 1848-ig nem volt követelménye a szakmaiság, még a jogvégzettség sem.

Az 1867. évi XII. törvénycikk Ausztria és Magyarország kiegyezéséről új helyzetet teremtett, megindult az igazságszolgáltatás korszerűsítése, újjászervezése.

Az 1852. november 29-i a császári pátens Magyarországra is kiterjesztette az osztrák polgári törvénykönyvet és 1853. január 1-én életbe lépett az ideiglenes polgári perrendtartás.

Kecskemét városa 1869. szeptember 20-án közgyűlési határozatban kérte a törvényszék felállítását, melyet 1872. január 1-ével megkapott, így királyi törvényszék, királyi járásbíróság és királyi ügyészség székhelye lett.

Ilyen bíróságok és ügyészség mellett a polgárok jogainak megóvása és érdekeinek érvényesítése céljából intézményesen kellett gondoskodni megfelelő szakmai jártassággal rendelkező, magas erkölcsi szinten álló ügyvédi karról.

Az 1874. évi XXXIV. törvénycikk az ügyvédi rendtartásról kimondja, hogy az ügyvéd éppen olyan fontos szereplője az igazságszolgáltatásnak, mint a bíró. A bíró hivatása az ítélkezés, az ügyvédé a jog védelme.

E törvénycikk elrendelte az ügyvédi kamarák felállítását és azok területeit a bíróság illetékességi területével egybevágóan adta meg. A törvénycikk melléklete az akkori történelmi Magyarország 28 törvényszékkel rendelkező városát sorolta fel, ahol az ügyvédi kamarákat létre kellett hozni, melyből az egyik a kecskeméti volt.

A történelmi változásokat, így a Trianoni Békeszerződést követően az ügyvédi kamarák száma is értelemszerűen csökkent. 1920-ban már csak 13 ügyvédi kamara működött, majd 1948. április 4-étől kezdődően tovább csökkent, mert ettől kezdve csak ítélőtáblai székhelyeken működhettek ügyvédi kamarák.